A rettegett interjúkérdés

A rettegett interjúkérdés

Mindenki, aki volt már állásinterjún felkészült erre a kérdésre, de alig-alig akad valaki, aki „megfelelően” válaszol. Ön mit válaszolna, ha megkérdeznék egy állásinterjún: „Mi a legnagyobb gyengesége?”

Ha már sikerült elérnünk, hogy behívjanak minket egy állásinterjúra, akkor már nem valószínű, hogy megfutamodunk attól, ha a gyengeségeinkre kérdeznek rá. A kérdés szinte megkerülhetetlen, a jelöltek azonban mégsem készülnek fel megfelelően a válasszal, és a többség ki nem állhatja, amikor elérkezik az interjúnak azon pontja, hogy a negatív tulajdonságaikról kellene beszélni.

A legnagyobb hibát akkor követheti el a jelölt, ha fogja magát és vagy a zavartságnak vagy a felkészületlenségnek köszönhetően válaszában a valós életből hoz példákat:

„Az édességek!”
„Ha fáradt vagyok, nem adom át a helyem a buszon.”

Akik ezeket a válaszokat adják, azoknál egyértelmű, hogy eszükbe sem jutott, hogy ilyesmit is kérdezhetnek tőlük. Azonban az interjúztatók nagy része, nagyjából 90%-a felteszi ezt a kérdést. De miért?

Ez egy jó kérdés, egy nagyon egyszerű okból kifolyólag. A munkáltatók szeretnék tudni, hogy a jelöltnek van-e annyi önkritikája, hogy felfedezi magában a hibákat. Egész egyszerűen nehéz egy olyan embernek a hibákat korrigálni, aki nem veszi észre a hibákat, főleg, ha a hibát önmagában kell keresnie.

„Nincsenek gyengeségeim.”

Ez az a válasz, amitől a hideg rázza ki az interjúztatókat. Mindenkinek vannak gyengeségei, és ebben nincsen semmi szégyellnivaló. Azok, akik ezt nem fedezik fel magukban, nem rendelkeznek kellő önkritikával. Tisztába lenni azzal, hogy mik a gyengeségeink, ugyanolyan fontosak, minthogy legyünk tudatában erősségeinknek, érdeklődésünknek és képességeinknek.

"Túlságosan jól szervezett vagyok. A főnökömet néha már az őrületbe kergettem azzal, hogy mennyire rendes és jól szervezett vagyok.”

Ez a válasz azt tükrözi, hogy az illető szó szerint értelmezte a „gyengeségünket tüntessük fel pozitív színben” tanácsot. Ne tegyük! Ezzel a válasszal nem fognak minket komolyan venni a továbbiakban és nagy valószínűséggel nem nyerjük el az interjúztató szimpátiáját.

Ehelyett azzal igyekezzünk bebizonyítani, hogy gyengeségünk ellenére alkalmasak vagyunk a feladat betöltésére, hogy ellensúlyozzuk azt. Említhetünk például olyan negatív tulajdonságot, ami nem köthető szorosabban az adott pozícióhoz vagy mondhatunk például olyat, hogy „hajlamos vagyok arra, hogy kimennek a fejemből bizonyos feladatok, de egy ideje mindent azonnal felírok egy erre a célra tartott füzetbe, és szerencsére a módszer működik.” Ezzel arra világítunk ugyanis rá, hogy bár vannak gyengeségeink, mint ahogy mindenkinek vannak, de minket az különböztet meg – esetleg – másoktól, hogy mi törekszünk arra, hogy ezeken a gyengeségeinken változtassunk.

"Nincs ébresztőórám, mert rémisztőnek találom a zajokat."

"Vérmérsékletemből fakadóan sajnos nem tudok uralkodni magamon, ha valaki nagyon felidegesít, és van, hogy felkapom, ami a kezem ügyébe kerül és elhajítom.”

"Nem szeretek úgy enni, hogy mások is látnak, ezért legszívesebben az asztaI alá bújva eszem. Ez gondot jelent Önöknek? "

Az őszinteség fontos, de amikor felteszik nekünk ezt a kérdést, igyekezzünk a csontvázakat a szekrényben marasztalni. Nem a pszichiáterünknél vagyunk, hanem egy állásinterjún, ezt ne felejtsük el. Készüljünk fel a kérdésre, nyerjük el az interjúztató szimpátiáját, hogy miénk lehessen az áhított munka.