Töltődjön fel hosszabb szabadság nélkül

Szeretne vakációra menni, de nem tud? Bár köztudott, hogy a hosszabb szabadság jó hatással van szellemileg és testileg egyaránt a dolgozókra, sok vállalatnál nincs mód arra a nyári szezonban, hogy hosszabb szabadságra engedjék a dolgozókat. Az alkalmazottak nagy része pedig nem is kérdezi meg főnökét szívesen arról, hogy elengedi-e szabadságra. Így a téma sok esetben elsikkad.

Ne hagyjuk azonban, hogy pihenés nélkül teljen el a nyár. Egy pár napos szabadság is nagyon jó hatással lehet már a szervezetünkre, frissebben, lelkesebben térünk vissza majd a munkába.

Ha tényleg semmi esély nem mutatkozik arra, hogy hosszabb pihenőt tartsunk, esetleg elutazzunk külföldre, akkor is szakítsunk időt a kikapcsolódásra. Ha nincsen ötlete arra, hogy hogyan lehet rövidebb idő alatt feltöltődni, most adunk néhány tippet.

Mini vakáció



Nem feltétlenül szükséges hetekre elutazni ahhoz, hogy eredményesen pihenjünk. Egy néhány napos kirándulás is ki tudja kapcsolni az agyat és fel tud frissíteni és újratöltődhetünk energiával. Vegye ki a pénteket és a hétfőt, hogy legyen egy hosszabb hétvégéje és meglátja majd, hogy milyen eredményes lehet egy ilyen mini vakáció! Ezek a kisebb vakációk a pénztárcánkat is kímélik, és mégis távol tudunk lenni kicsit az irodától és a napi, megszokott rutintól.

Mindennapos vakáció



Minden nap tegyünk valamit, amit élvezettel csinálunk. Éljünk egy kicsit hobbinknak, mozduljunk ki és éljünk társasági életet. Nem kell mindig arra várni, hogy „majd, ha elmegyünk nyaralni”. Ilyenkor elég apróságnak tűnő dolgokra gondolni, amit eddig mindig csak halogattunk. Lehet ez egy tánckurzus vagy egy új nyelv elsajátítása. Ezek a dolgok sikerélményeket okozhatnak, vagy egyszerűen sikerül ez idő alatt kikapcsolni az agyunkat.

Megjegyeznénk, hogy az is egy jó „megoldás”, ha olyan munkánk van, amit szeretünk csinálni. Ez persze nem ok arra, hogy egyáltalán ne menjünk el szabadságra, de ilyenkor legalább könnyebben vesszük, ha éppen nincs arra alkalom, hogy hosszabb szabadságra menjünk.

Szellemi kikapcsolódás



Furcsán hangozhat, de szakértők véleménye szerint, ha nincs módunk arra, hogy elutazzunk, akkor próbáljunk meg mentálisan „vakációra menni”. Ilyenkor az olyan gyakorlatokra kell gondolni, mint a meditáció vagy a jóga, de lényegében mindenkinek magának kell megtalálni azt, ami kikapcsolja. Lehet ez ugyanis valamilyen aktív sporttevékenység is. A lényeg, hogy az idő alatt egyértelműen érezzük, hogy mentálisan el tudunk lazulni. Ez egyben abban is nagy segítség, hogy amikor a vakáció ideje végre elérkezik, akkor nem jelent akkora gondot „váltani”.

Otthon-nyaralás



Az otthon-nyaralás, amikor az otthonunkhoz közel relaxálunk és töltjük el a vakációra szánt időt. Ezzel akár a külföldi nyaralással járó stressz is elkerülhető (a repülés, az ellenőrzéssel járó hosszú sorban állás, a kis ülések) és sokat spórolhatunk.

És minden olyat megtehetünk, amit egy hagyományos nyaraláson megtennénk: délig aludni, izgalmas programokra menni, új hobbiba vágni, étterembe menni és így tovább. Azt a pénzt, amit magán az elutazáson spórolunk, költhetjük más, extra dolgokra.

Kikapcsolni



Egy olyan világban élünk, ahol az emberek még kempingezésre is magukkal viszik a mobiljukat és a laptopjukat. Így nagyban megnehezül a kikapcsolódás. Nem számít, mennyire vagyunk elkötelezve munkánknak, tudnunk kell szünetet tartani. Ilyenkor próbáljuk meg távol tartani magunkat a naptárunktól, amiben a közelgő határidőket nézegetnénk. Kapcsoljunk ki!